Évértékelő 2024

Egy rettentően terhelt év, ami magamról és a kapcsolatokról tanított. Megint.
Nem mondom, hogy könnyű volt. 2023. után azt hittem, végre jön a felszabadító 2024. Nem jött a fene nagy fellélegzés, nem jött a kikönnyülés, se megbecsültség, de még a töltődésben, szeretetben fürdőzés sem úgy, ahogy vágytam. Iszonyat sok energiát kivett belőlem az év és keveset töltött vissza. Már csodálattal figyelem, honnan jön még energiatratalékom, honnan van még újabb és újabb morzsám, ami előre tud húzni magával. Pedig valahonnan mindig akad.
Hogy mit mondanék az évről? Mindenképpen azt, hogy 2024. tanított megint. 45 évessé tett. Nézzük meg pontokban a tanulságait!

1. Megtanultam, hogy vannak határaim és tudom, hogy hol húzódnak. Fájdalmas helyen. Annyira túlterheltem magam újra és újra, hogy a régről ismerős kiégés megint rámtalált. Letaszított a mélybe, magával sodort, magzati védtelen fájdalomba taszított. Innen keltem fel, találtam új ösvényt lábnyomokkkal és tipegve követtem fel a felszínre. Sok-sok elengedéssel, gyásszal, magamra figyeléssel, kikönnyítéssel.
2. Megtanultam, hogy az idegkimerültség pánikrohamba taszít, és le tudom győzni, ha odafigyelek magamra.
   Nem is vettem észre, hogy vagyok, olyan természetes dolog lenni. Szeretteim jólétére, a mindennapi malomra, a gyerekek pszichológiai biztonságara, a család melegére, a problémák folyamatos elhárítására annyi energiát és figyelmet fordítottam, amivel egy város éves energiaellátását biztosítani lehetne. (Ha mérhető lenne. Ja, ez láthatatlan munka volt amúgyis.) Ha csak 20%át saját magara fordítottam volna, sosem jutok el az idegkimerültség pánikjáig. Pedig márciusban találkoztam ezzel az énrészemmel is. Megtapasztaltam halalfélelmét, testem kontrolljanak elvesztését számomra korábban rutin tevékenységek előtt. A legijesztőbb dolog, ami valaha történt velem. Azt hiszem, sikerült leküzdenem, de félelmének lenyomata kisért még engem következő snowboardozásomig.
3. Megtanultam testemre és szükségleteimre figyelni, eszerint pihenni, sétálni, természetbe járni, ott töltődni.
   Mert kell kiszakadni minden nap a malomból. Szükségem van lazábban dolgozni – ami nálam igy csak 100%ot jelent. Mindig lehet szanaszét a lakás, lehet még egy munka, lehet újabb iskolai feladat, és lesz is. Sose lesz vége. Sosincs jobb időpont a mostnál. Ha fáradt vagyok, elengedem a feladatokat és olvasok, töltődök. Diétát tartok, azt eszem többnyire, ami a testemnek is jó.
4. Megtanultam magamról, hogy képes vagyok korán kelni és minden reggel jógázni.
   Mindig is vágytam arra, hogy reggel jógaval inditsam a napot. Olyan menő, egészséges és rendben tartja a testet. Csakhogy év elején izom görcsök kínzó fájdalmával küszködve, terhelt, kimerült, fáradt testem hallani sem akart mozgásról. Ja és talán a legmerevebb, legkevesbé hajlékony testem nekem van a világon. Nos ez sem segít. Napi félóra jóga – év elejen vágy volt, nem tudott cél lenni. Sok odafigyelessel testemre sikerült meggyógyítanom. Szeptemberben nagy elhatározásra jutottam, Hencsitől jógaórákat kezdtem venni. Ő tanított, én tanultam. Ma 122 napja, hogy minden reggel jógázom.
5. Megismertem pszichodráma vezető énem. Sok-sok éves képződésemben idén lett vége a pszichodráma felsőfokú tanulmányaimnak. Rengeteg idő és energia van ebben a tanulásban, amiben talan idén volt a legembertpróbálóbb szakasz. Amival első közös pszichodráma csoportunkat indítottuk idén. A sok tréning, önismereti csoport, coaching, team coaching után a pszichodráma önismereti csoportom is elindult. Rengeteget tanultam magamról, társas kapcsolódásaimról, bennem élő bizalmatlanságról, elfogadásról, mélysegeimről, szorongásaimról, csodáimról és erősségeimről.
6. Megismertem a kritikai szemléletü életem.
   A kritikai pszichodráma munkacsoportban olyan szuper embereket ismertem meg, akikre szakmailag is felnézek. Együtt tanulunk, kutatunk és hiszem, hogy alakítjuk a pszichodráma es környezetünk szemléletvilágát. Kaptam egy szemüveget arra, mi az a bántás, bántalmazás, milyen jelei vannak a kissebbségi létnek és milyen nőként Magyarországon élni. Nem csak tapasztalni, rálatni és formálni. Eddig szemfedővel láttam, ma éles szemüveggel. A módszertant dolgozzuk, magunkon, hozott eseteken, együtt. Megtaláltam a munkacsoportunk által magamban a kritikai pszichodráma szakembert és a saját rendszeridegen, rendszert látó énreszem. Segít tisztán rálátni, helyzeteket rendszerben szemlélni és saját határaimat meghúzni, áldozat hibáztatása helyett gócot kutatni.
7. Megtanultam, hogy a legtöbbet én tudom tenni magamért.
   Idén 45 lettem. Először életemben egyedül akartam tölteni magammal ezt a napot. Garabra mentem, Andi hangfürdőjére. Andival különleges kapcsolatom van. Az ő támogatásával talalkoztam legbelső önmagammal. Az órias gong, az üveg hangtálak különleges asztrálutazása után a pávákkal sétáltam, töltődtem e mindentől távoli, mégis ismerős terben. Leküzdöttem félelmemet az erdő ltől és először kapcsolódtam éteri tisztasággal fákkal, növényekkel, termeszet csendjével és vadjaival. Órákon át ültem az erdő közepén, figyelve a belső es külső csendet kapcsolódva csodás Föld Anyával.
8. Megtanultunk egymásnak teret adni és szükségleteinket kifejezni. Úgy nyaralni, ahogy élvezzük is, mindannyian a családomban. Idén is eljutottunk őszből nyárba, tengerpartra, komplex pihenésre. Test es lélek nyugalma volt. Reggeli jógával indult napom a homokos parton, tánccal, koktéllal zárult. Napközben együtt voltunk, jászottunk, nevettünk, olvastunk, úsztunk, pihentünk. Mindenki elmondhatta, mit szeretne, és nem erőltettük egymásra akaratunkat. Életemben először voltam egyedül táncolni tömegben, buliban, és meghökkentő űrmedvével is roptam egy kört. Megrendítően csodás volt magamat képviselni, engedni a saját belső táncolási felszabadultság vágyának.
9. Megtanultam magamrol, hogy tudok táncolni. Bár 44 évig éltem úgy hogy csak alkohol engedményével vagyok táncos alkat, a 2024 bebizonyitotta, hogy ez egy nagy tréfa volt, ami sajat akadályomként gördült elém. Egész nyáron imádtam táncolni, megélni a pillanatot, esőben, napsütésben, alkonyatkor, este a Budapest Parkban. Megélni a zenét, menni a ritmussal, élni a testet, aki 45 éve az enyém es most táncol velem.
10. Megtanultam, hogy megéri kiállni magamért és az elveimért.
    Életemben először álltam ki sarkosan az életszemléletemért, az emberek fejlesztése iránti elkötelezettségemért. Bátran (vagy vakmerően?) húztam egy határt abban, amibe teszek energiát és amibe nem vagyok hajlandó. Más hatalom bűzös terveit nem szolgálom. Oda viszont szívesen adok, ahol megbecsülést kapok és nemes, számomra fontos célt képviselhetek. A kizsigerelés ellen harcolok. Nem állok be a sorba és erre büszke vagyok. Ez a munkára, közösségekre, családra is egyaránt igaz. Számomra fontos eszmék mozgatnak, értékrendem stabil és fontosnak tartom, hogy tudjak mosolyogva tükörbe nézni.
11. Megszerettem magamban azt, aki támaszkodik másokra. Megérezhettem, milyen, ha nem vagyok egyedül amikor örülök, és amikor nehéz. Örök hálám van barátaim felé, akik egész évben tartották bennem a lelket, támogattak, hogy ne adjam fel. Shitstorm után jönni fog a termés. Dalmi, aki egész évben különleges támaszom volt, aki nélkül lehet feladom. Petra, aki csendesen, konstansan ott kísért, nem mondott le rólam. Dóri, akivel idén ujraköttetett láthatatlan mindenen átszövő, elfogadó barátságunk. Megtapasztalhattam, milyen bízni, nem csak bizakodni.

+1 Megismertem a Főnix madarat, aki bennem él. Akire saját magamban mindig támaszkodhatok. Kínzóan elégek vele, mélységben a saját purgatóriumomban, saját elemi fájdalmammal. De ahogy Dóri bögréje írja: „After rain always comes the rainbow.” Milyen igaz. A fájdalom gyásza hozza az újjáéledést, a megfejlődést. Elégett Főnix madár újra feszegeti szárnyait… Mit tartogatsz 2025?