Bizalom, biztonság, megbízhatóság

Ma egy olyan témáról írok, amiről mindenkinek van már saját tapasztalata: adott, kapott, vesztett el bizalmat, már ismerős az ezzel megszülető biztonság vagy ennek elvesztése.  Jól tudjuk mind, hogy a bizalmat elnyerni lassú, tapogatózós folyamat, de gyorsan, egy apró – rosszul betalált –  gesztussal, mondattal még a legjobb barátságokat is könnyű szétrombolni – de megingatni biztos. (7 perces)

Bízni az egy alapérték. Muszáj ebbe kapaszkodnunk, mert ha elszeparálódunk és leszigetelődünk, magányosan lassan belecsavarodunk. Az ember társas lény, a kacsolódás számunkra létszükséglet. A járvány és elzártság idején különösen érdekes erről szót ejtenünk.

Fontos bízni abban, hogy képes vagyok kapcsolódni és megkapni egy másik embertől, amire szükségem van, képes vagyok döntést hozni és megvizsgálni, hogy ártalmas-e rám vagy töltő ez a kapcsolat és képes legyek rálátás után új forgatókönyvet írni magamnak. Az új helyzet új lehetőségeket, nyugalmat és biztonságot teremt a világomban.

Mindenben, amit teszünk egy emberi kapcsolódásban, a bizalom vagy ennek hiánya megmutatkozik. Bizalom nélkül nincs biztonság, s ha nem érzem magam biztonságban, oda kell figyelnem arra, mit mondok, mit cselekszem, hiszen egy folyamatos vészhelyzet-készenlétben tartom magam – önvédelemből.

Ahogyan állunk egy emberhez, akivel életünkben először találkozunk, azt múltbeli bizalom-tapasztalataink segítségével saját belső statisztikánk felállításával „döntjük” el – persze tudattalanul.  Így történik az, hogy már az első ártalmatlan, hátsó szándék nélkül megszületett mondatra feszültséggel reagálhatunk. Védekezésből egy (sokszor csak elképzelt) támadás ellen.

Odafigyelés –  megbízhatóság – biztonság mesterhármasa segít minket a bizalomhoz és önbizalomhoz.

Biztonságban érzem magam, azaz ellazulhatok, nyugalmi állapotban tarthatom az izmaim, teljes figyelmem arra irányíthatom, amire szeretném, jelen tudok lenni magamnak, érdeklődéssel tudom figyelni, mi az, ami körülöttem, velem történik. Nem kell átgondolnom, hogy mit mondok, nem kell magyarázkodnom, egyszerűen meg tudom élni a biztonságban levést. Izgalmas kíváncsisággal, annak biztos tudatában, hogy velem jó dolgok tudnak itt megtörténni. Ezen a szűrőn keresztül elfogadom magam és a másikat olyannak, amilyen, abban, amiben épp van. Biztonságban fürkészhetem az okokat anélkül, hogy „jó” vagy „rossz” minősítő pecsétet tennék rá, inkább csak az „ilyen”, ez történik épp, „épp ez van” gondolatok, s ezekhez tartozó érzelmek (elfogadás) és cselekedetek (kapcsolódni akarás) jelennek  meg. Elismerem a helyzetet, az embert és ahhoz kapcsolódok, amilyen.

A bizalom alapja elismerés, önmagam és a másik elismerése. Kölcsönösen. Kapcsolódok ahhoz, amit csinál és  hozzá, az egyénhez. Nem a kritikámmal vagyok jelen és nem a hiányaira koncentrálok. Elismerésem van a másik irányába, és elfogadásom arra, amiben van, ahogy viselkedik.

Megbízhatóság: kiérdemeljük és megadjuk a bizalmat. Rám lehet számítani, kiszámíthatóan vagyok jelen, azaz bízhatsz benne, hogy mit fogsz tapasztalni, ha velem kapcsolatba lépsz.  Előre van egy pozitív képed arról, hogy ha hozzám fordulsz, akkor ki tudod számítani, mit kaphatsz tőlem, ezáltal milyen jóságot élhetsz át. Nem felejtem el, ami neked fontos, mert odafigyelek rád és így nekem is fontossá vált a te dolgod. Ezzel azt mondom, fontos vagy nekem. (Figyelemről bővebben olvashatsz itt)

Mivel önbizalomból is fakad a világba vetett bizalom (abból, hogy magunkban és a világban mennyire „tanultunk” meg bízni) így a támogató kapcsolat – amiben fontosnak élem meg magam – növeli az önmagam értékességének megélését, önmagamba vetett hitem, azaz az önbizalmamat.

Amikor első alkalommal találkozok valakivel egy coaching ülésen vagy a csoport első napján tíz – eddig még idegen –  emberrel, a bizalomhoz állás, bizalom kiépítése a legfontosabb, egy jól megágyazott közös fejlődéshez. Gyakran jönnek a résztvevők félelemmel (az újtól, az előítéletektől, sokszor az emberek előtti megszólalástól): Én bízhatok-e magamban?, És a másikban? Képes leszek-e fejlődni, elérni a célom?, Meg fogok felelni? Mit szól hozzám a másik ember?  Bízhatok-e abban, hogy a csoport kedvelni fog engem? és így tovább.

Coachként és csoportvezetőként az én szerepem elfogadó, egymást respektáló világot építeni fel a közös munkához legyen szó egyéni vagy csoportmunkáról. Fontosnak tartom ebben a folyamatban, hogy visszajelezzek (én és a csoport) a másik erősségeire, meglássam őt valójában, amiben éppen van, speciális tükröt tartsak neki, növeljük ezzel a csoportbeli létjogosultságát és önbizalmát.Azt erősítjük egymásban, ami bennünk elfogadható, tisztelhető, szerethető. Bizalommal teli csoportlétben elfogadják egymást a csoporttagok, és ebben a stabil talajban már meg merik mutatni sérülékenységüket, amit nem kedvelnek magukban az emberek.

Néha a bizalom lassabban épül fel, néha gyorsabban. A tapasztalatom, hogy akik többet sérültek a múltban, lassabban nyílnak meg, de ahogy a csoporttól megkapják az elfogadó kereteket, lassan ki tudnak engedni. Ahogy a csoporttagok egyre megnyílnak és megmutatják saját sérülékenységüket (a vezető is), biztonságos légkört teremtenek és mindenki a saját ritmusában tud megérkezni.

Ami a bizalom kialakulás számára a legfontosabb talán, hogy nem szabad ezzel a sérülékenység megmutatással visszaélni!

Én mindig felnézek azokra az emberekre, akik megtisztelnek azzal, hogy legbelsőbb történéseiket megosztják velem és ennyire megbíznak bennem. Egy csodálatos világot mutatnak meg nekem, egy kicsi időre megengedik, hogy velük utazzak a nehézségeikben. Bíznak bennem, mert odafigyelésemmel és elismerésemmel egy pillanatra megállítom az időt és megengedem nekik, hogy ellazultan önmaguk lehessenek. Megosztják velem történeteiket és én hallgatom. Bizalommal, őszinteséggel, kíváncsisággal.

Talán azt szeretem a bizalomban a legjobban, hogy az lehetek, aki vagyok és ez a „csak levés” a mai megfeleléssel teli világban egy hatalmas kincs.