Érzelmek újrahasznosítva – erőforrások nehéz helyzeteinkben és után

Vannak azok a történetek életünkben, amik meghatározzák, hogy kivé válunk, mi alapján cselekszünk, döntünk, vagy ahogy észleljük a világot magunk körül. Visszaemlékezünk rájuk, vagy tudat alatt elraktározzuk, de jelenlétükkel alakítják személyiségünket. Erőforrások vagy énünket széttöredező, a jövőben már ártalmas „szerepek” ezek, az az egyén önismereti útján és az emlékek egyedi feldolgozásán múlik. Ebben a témában barangolok itt egy cseppet ebben a cikkben. (5 percben)

Történik velünk az élet: mindenki magzatként kezdi és a felnőttség felé tart. Amikor elértük, fejlődünk felnőtt „dolgainkban”, aztán visszatekintünk. Ezen a rögös úton vannak kapcsolódásaink, találkozásaink, járunk helyeken, megélünk érzelmeket, észleljük a környezetünk reakcióit. Hol töltődünk, hol energiát vesztünk. Hol legyengülünk, hol erőre kapunk.

Azt mondják, az emberek emlékei szaghoz, fizikai helyhez és érzelmekhez vannak bekötve, ementén raktározzuk el őket. Egy nehéz időszakot követően, az idő előrehaladtával, távolról visszaemlékezve rátekintünk az érzelmekre, s talán már – kevesebb intenzitással – objektívebben látva megértjük, mi volt a „nyereségünk” az eseményből.

Ezen a ponton dől el először, hogy újrahasznosítjuk a megélt erőnket, azaz erőforrást kovácsolunk belőle, vagy kidobjuk a hátsókertbe, ahonnan az emlék bűze továbbra is mérgezi a levegőnket.

Az újrahasznosított pozitív érzelmek olyan erővel bírnak, ami segít a következő nehezebb időszakban: támogat, erőt ad, azt a képességet, amivel le tudom győzni az előttem tóduló akadályokat.

2021. van, pandémia, zárlat a világon. Mindenkinek van emléke arról, tavaly hogy és hol érte az első járvány-hullám és zárlat híre. Félelem, sokk, tagadás, sokféle érzelem kavargott bennünk. Új volt és ismeretlen.

Aztán jöttek a többi hullámok, egyre jobban megtanultunk alkalmazkodni, védekezni, fertőtleníteni, maszkot használni, rugalmasnak lenni, online óvodába, iskolába, munkába „járni”. Megoldás-palettánkat bővítettük, túlléptünk a félelmeinken, de legalábbis csökkentettük azokat. Átalakítottuk a mindennapjainkat és cselekvésbe fordítottuk a láthatatlan ellenséggel való harcainkat. Kreatívan, előre tekintve, kicsit rákényszerítve a változtatásra.

Hé, emberek, én felettetek állok! – hangzott némán a kihalt utcákon 8 után, az üres intézményekben és irodákban porosodó asztalok tetején hétköznapokon.  Nehéz olyan embert találni, akinek most könnyű. Az Élet hozza a magányt, elszigetelődést, kapcsolódások és minőségi figyelem hiányát, a konfliktusok hadát, testi és lelki fájdalmakat és a (széles palettán elterülő) félelmet. Próbáljuk túlélni és  jól megélni a változást.

Ez az időszak az új megoldáskészletek megszületésének virágzása is egyben: rugalmasságot, kreativitást, túlélést tanulunk, erőt szerzünk, olyan energiákat mozgatunk meg, amik később is – újrahasznosított formában – erőforrásaink lesznek.

Hiszem, hogy érdeklődő odafigyeléssel magunkra és környezetünkre rálátást nyerünk mindarra az új képességre, megoldókészletre, amit az elmúlt egy évben szereztünk. Ezek azok a kincsek, amik a jövőben is velünk maradnak, hisz bennünk élnek, velünk nőtték ki magukat. Olyan erőforrásaink ezek, amik az életünk minden területén segítenek majd döntéseinkben, megoldásainkban, kreativitásunk fejlődésével mindennapi akadályaink leküzdésében, céljaink rugalmas definiálásában és elérésében. Ez az, amit semmi és senki nem tud tőlünk elvenni: belül elraktározzuk, részévé válik személyiségünknek, úgy mint a gyerekként megélt csalódásainkból kovácsolt vágyaink, akaraterőnk és céltudatosságunk.

Egyszóval többé válunk a megélt nehézségeink által, így válnak az elmúlt egy év leküzdött akadályai, meglépett változtatásai is belső, saját kincsekké. Üdv az érzelmi újrahasznosítás világában!