Karácsony COVID járvány idején

Gondolatok szorongásról, elfogadásról, Karácsonyról a járvány idején 5 percben.

„Ki vagyok én, hogy megítéljem egyes emberek szorongás-szintjét?” – tette fel a költői kérdést egyik általam elismert szakember, amikor közösen induló csoportunkról beszélgettünk. Mindenkinek más a biztonságról alkotott képe. – gondolkodtam el magamban.

Mai járványos időkben az eddig oly mélyen a szőnyeg alatt érlelődő biztonság témája teljességgel felszínre tört. Annyira, hogy maszk formájában láthatóvá is vált: ki fél, ki nem. Vannak, akik tartanak attól, hogy kimenjenek az utcára és vannak olyanok, akik szívesen járnak el csoportos összejövetelekre, bevásárlóközpontokba. Vannak, akik kézfertőtlenítenek minden tizedik percben, a legzártabb maszkot hordják még az erdőben is – ha kimerészkednek –  és vannak, akik sálnak használják a maszkot, mert ők biztonságban érzik magukat és csak a büntetés elkerülését szeretnék, ha már kötelező felvenni.

A félelmünk szintjét neveltetésünk folyamán átvettük, családi szabályaink, saját történetünk, életünk során kialakítottuk magunkban: tehát mindenkinek olyan egyedi, mint az ujjlenyomata. Senki nem olyan mint te vagy én, így a biztonság-érzetünk is egyedi. Mindenkinek máshol van a komfortzónája. Ez is az emberi természet egyik csodája: változatosak vagyunk.

Azt veszem észre, a maszk használatot éppoly megosztó ítélkező magatartás veszi körül, mint ma Magyarországon a politikai hovatartozást. Mintha lenne egy egységes elvárt szorongási-szint, amihez mindenkinek kutya kötelessége alkalmazkodni, s ez annyiszor sokszorozva, ahányan vagyunk: „Ha én így gondolom, neked is így kell gondolkodnod a maszk használatról!”. Szomorúan figyelem, miért nem tudjuk elfogadni a társunkat olyannak, amilyen? Miért gondolják sokan, hogy az ő gondolatrendszerük az egyetlen és helyes megközelítés?

Ezekkel a gondolatokkal lépek be a 2020-as családi karácsonyok világába. Teszem ezt óvatosan tipegve, mindenki hozzáállását tiszteletben tartva. Amíg tipegek, azt veszem észre magamon, hogy elkezdett duzzadni bennem valami félelem. Annak a félelme, hogy mennyire merek kiállni saját magam érzéseiért és gondolataiért, míg én teljes elfogadással vagyok mások érzései és gondolatai felé a félelem ösvényén. Mennyire merem képviselni önmagam az idei személyes családi karácsonyi összejövetel témájában? Olvasok vírusközösségekről, ajánlásokról. Ízlelgetem, elviszem azt, amivel egyet értek, eldobom, amivel nem. Értékrendem szűri a beáramló információt. Pontosan tudom, hol van a saját szorongás-szintem és azt is, nekem milyen óvintézkedés-betartások fontosak mielőtt találkozunk. Máshogy megfogalmazva: ha ezeket betartjuk, szerintem minimális a kockázat. Hangsúlyozom, szerintem. Azon találom magam, hogy belül megvan, mégis félek elmondani. Félek az ítélkezéstől, az ellenállástól, a saját megélésem lekicsinylésétől. Pedig milyen egyszerű lenne, ha mindenki őszintén elmondaná és a kimondott félelmekről és azok csendesítéséről közösen tudnánk beszélgetni. Elfogadással, megértéssel a másik nézőpontjának tiszteletben tartásával és megfontolásával. Meghitten, mint a Karácsonyt körbelengő hópelyhek iránti vágyam. Körbejárom. Megfogalmazom. Nagyon becsomagolom. Kavarognak bennem a félelmek.

Vannak itt az idősek védelmében felhozott érvek, a kruppos kislányunk megvédésére kialakultak, a kiszámíthatatlan következmények és szövődmények által behozott félelmek, a változó, leírhatatlan lezajlási folyamat legrosszabbja, emellett a kórházba kerülés szorongása és a fulladástól való zsigeri félelmem. Ha őszintén magamba nézek, egyik pillanatban ijedten állok, hogy lebetegszem, a másikban abban találom magam, hogy hiszek az immunrendszerem legyőző erejében és nem félek elkapni a vírust. Egyszer bízom a környezetem józan ítélőképességében és őszinteségében, másszor azt gondolom, hogy az emberek vágytól vezérelve – lemondásokat nem viselve –  tudnak meghozni felelőtlen döntéseket, és ez a járványhoz való hozzáállásban sem változik.

Ebben az ingadozásban még egyedül is nehéz boldogulni, nemhogy egy egész családi karácsonyi összejövetelt rászervezni. Pedig az idő ketyeg, egyre közelebb kerülünk december 24-hez, egyre sürgetőbb nyilatkoznunk arról, hogy hogy szeretnénk eltölteni. Maradunk itthon bezárkózva, vagy jöjjenek vendégek? Utazzunk mi és aludjunk ott? Ki tudja megmondani, hogy jelenleg mi a biztonságos? Karácsony jövőre is lesz, mit veszítünk, ha kihagyunk egy összejövetelt? Annyi mindenre odafigyelünk, fontos, hogy ezt a napot is bezárva töltsük?

Nincs jó vagy rossz megoldás, csak választás van. Minden döntés a nap végén lemondással jár. Sajnos ilyen időket élünk, ezt tanítja nekünk a koronavírus pandémiája. Vedd észre ember, hogy  megkövültél. Alkalmazkodj, változz, figyelj és fogadd be, ami történik, és akkor egy új képességedre lelsz, ami átsegít az életed nehézségein. Átsegít egy érzelmekkel tarkított nehéz döntésen, így a Karácsonyi ebéd körüli kihívásokon is.

Pásztázz, figyelj oda, tanulj! Dönts a megszülető saját belső megérzésed szerint!

Azt ígérem, hogy én így teszek majd.