A pszichodráma és én

…avagy egy véletlen találkozás, ami nem is olyan véletlen… 7 percben

2010.-et írunk. Épp megfelelési kényszeremet elégítem ki egy multinacionális cégnél: rengeteget dolgozok, késő estig bent vagyok. Élvezem a munkám, elismernek, jól csinálom a dolgom. Mindezért megéri hajszolni, mert itt értékesnek élem meg magam. Fontos vagyok, kellek. Dicséretet nem kapok, de érzem, tudom, hogy ennyi munkával a főnököm elégedett. Betölt egy űrt, egy hiányt – itt fontos vagyok. Mindeközben észre sem veszem a testem jelzéseit: fáradékony, szomjas, pihenésre vágyik. Sokat fáj a fejem. Nem számít, megyek tovább, hajt a megbecsültség érzése. (Innen ma ránézve milyen hamis is ez. Mennyire nem igazi megbecsülés ez. Inkább érdek: a vezetők saját céljai eléréséhez fontos szerep.) Élvezem a munkámat, hajtok tovább. Aztán egy éjszaka elkezd fájni a derekam és egyre jobban fáj. Hosszú huzakodás után a gerincgyógyászati központban kivárt időpontomra tartok. Ideges vagyok: vajon mit mutat a röntgen? Várakozok az eredményre, amikor egy kedves asszisztens hölgy megkérdez, hogy szeretnék-e támogatni egy kutatást egy kérdőív kitöltésével. Összefüggések a lelki okok és testi tünetek között a kutatás témája. Igennel felelek – végülis ráérek és szívesen segítek, főleg, hogy izgalmas a téma  – és ezzel indult a véletlen  történetem.

Egy hét múlva felhív egy kedves hang és elmeséli, a kérdőív kitöltése alapján szívesen felajánlanak nekem pár ingyenes pszichológiai konzultációt. Hezitálok, de elmegyek. Ádám fogadott, akihez végül egy évig járok terápiára, emellett frissen indult pszichodráma csoportjába invitál. Ekkor még azt sem tudtam, mi is ez. Valami önismereti csoport, amit Mona és Ádám vezet, ahol leszünk tízen-páran, ami 150 órát tart. Úristen, elköteleződni több mint egy évre, megy ez nekem? Elmegyek az első napra, látom őket pszichodrámát vezetni, kapok egy kis ízelítőt. Hezitálok, de végül elköteleződök. Végigjárom, még Norvégiából (ahova közben elköltöztem) is hazautazok az alkalmak miatt. Szép lassan kiszerveződök a mókuskerékből és távolodok a hajszolástól. Közben átélem a pszichodráma legszebb és legmélyebb bugyrait. Váratlanul – egy semleges történetből – újra megrendeződik a színpadon a születésem: megküzdöm, átnyomom magam a csoport magzatburkán, azt sem tudom, hol vagyok. Idő kell míg zilált állapotomból visszatérek a csoportba. Az agyam elhagyott, nem érti, mi történt az imént, de újjászülettem, érzem a testemben, a sejtjeimben. Így vált a pszichodráma társammá és szenvedélyemmé az önismereti utamon.

2013-ban a coaching fele indul az életem, ahol már tudatosan keresem azt a technikát, amivel tudok azonosulni. Egy újabb véletlen a Growhoz sodor, ahol integrált szemléletben tanulhatok számomra elismert coachoktól (Generál Péter, Csigás Zoli, Máthé Bea, Patika). Tanulok Gestaltot, NLP-t, monodrámát, de leginkább szemléletmódot. Megtanulom kívül hagyni a saját problémámat és tanácsadás helyett igazán ott vagyok a kliensemnek. Megtanulok itt-és-mostban jelen lenni és érezni. Dolgozok az önismeretemen, kialakítom saját fejlesztő énemet és azt veszem észre, hogy a monodráma egy számomra fontos technikává növi ki magát.

Közben Generál Péter Nórával indít egy 240 órás önismereti csoportot. Az intimitás fejlesztése és érzelmeim megélése hívószavak elragadnak és egyszer csak azt veszem észre, hogy elköteleződtem. 2 év, hosszú út, hatalmas változásokat hozott az énképemnek. Megtanulok lassan nem-megfelelni akarni, lassan elfogadni saját hibáimat és megérteni, hogy a múlton rágódni, múltban élni visszafog. Én szárnyalni akarok. Leteszem a bokasúlyt és elindulok saját mintáim megértése és – talán legfontosabb – elfogadása felé. Az eredet családom adott, ők ebben az életben tanítanak: küzdést, akaratot, önreflexiót, rivalizálást, kitűnni és érvényesülni akarást. Elkezdem őket elfogadni olyannak, amilyenek. “Senki sem jódolgában hülye” – jut eszembe a mondás, s milyen igaz. Akkor ott azt adták, amire képesek voltak, amit nekik az élethelyzetük és gyökereik tanítottak. Így lettem én ilyen, ő általuk. Ezért hálás vagyok most már. Elfogadom és köszönöm nekik, amit így viselkedésükkel tanítottak nekem, mint első szociális közegem.

Az önismereti csoport előtt Péter pszichodráma kiképző lett. Elhatározták Nórával, hogy pszichodráma asszisztensi csoportot indítanak, így az utolsó csoport alkalmon – mint kiképző és vezető – javaslatot tettek a jelentkező tagok pszichodráma asszisztensi képzésbe lépésére. Jelentkeztem. Ajánlották. Nagyon. Most életemben először azt érzem, hogy ami bennem megszületett, arra igennel reagál a környezetem. Boldog vagyok és megünnepelem ezt a pillanatot. Másnap ülök a nappaliban a babzsák fotelemben, koccintok egy pohár borral és mosolygok. Elfogadtam magam, s a környezetem is elkezd elfogadni. Megélem ezt a csodát.

2019-ben félve lépek be az első asszisztensi napra. Kívülálló vagyok egy nagyjából összeszokott csoportban. Szélére ülök, figyelek. Más is szorong, más is izgul. Ennek tétje van: pszichodráma asszisztens akarok lenni. Végigcsinálom. Tanulok esténként, délutánonként és minden szabad időmben, amikor csak tudok – amit két kisgyerek nevelése mellett egy karanténban lehet… Irtó lassan olvasok, de átrágom magam a pszichopatológián, a fejlődéslélektanon és a pszichodráma nagy mestereinek írásain. Tanulok a csoporttal, tanulunk egymástól – stílust, szakértelmet, élethelyzeteket, megoldásokat. Csodálom őket, hatunk egymásra. Együtt vagyunk ebben a folyamatban, nem vagyok egyedül. Morenoval egyszercsak összekacsintunk és megértem a szerepfejlődés elméletét. A bőröm alá keveredik, átjárja az ereimet és megélem, hogy végre értem a fejlődés fonalát. Találkozik bennem Ken Wilberrel és Freuddal és egy teaparti alatt letisztítják a gondoltaimat. Megszületett a csoda.

2020. októberében elmegyek a vizsgára. Már nem szorongok. Egy szakmabeli találkozása egy szakmabelivel. Dramatisták egymás közt – így gondolok rá. Megélem, hogy átérzem a vizsga való életbeliségét, gyakorlatiasságát. Érzem minden porcikámban, amit tennem kell. Nem gondolkodok, megyek a testem és megérzéseim után. Agyam minden mozzanatomat követi és közben megszületik egy másik szintű megértés – az összefüggéseké. Én itt pszichodráma asszisztenssé születek. Megélem dramatista mivoltom, miközben tudom minden sejtemmel, hogy jó helyen vagyok. Kiváló minősítést kapok. Iszonyat büszke vagyok az útra, amit megtettem.

A következő megállóm a felsőfok. Amíg eljön a lehetőség azoktól tanulni, akiktől szeretnék, várok. De nem tétlenül. Tartok egyéni fejlesztéseket, indítok csoportot és asszisztálok olyan pszichodráma vezetőknek, akikre felnézek. Tanulok tőlük, szívom a bőröm alá. Figyelek és tanulok, mint eddig.