A Coaching és Én

A Coaching nekem a fantom álarc mögé bújó szenvedélyes szerető, aki misztikus, vonzó, izgalmas, sosem tudhatom előre, hogy  kettőnk kapcsolatából mi fog kisülni. Az egyetlen biztos, hogy valami érzésekkel átitatott kapcsolat, amiben fejlődünk és aminek a kimenetele megjósolhatatlan.

Néha felülünk együtt a gyorsvonatunkra és utazunk pár száz kilométert, amíg a mellettünk elrobogó táj meg nem változik egy számunkra kedves, biztonsággal telt világgá. Néha csak fekszünk a fűben, a tavaszi virágos réten és cinkos mosollyal arcunkon figyeljük a zümmögő méheket, ahogy szorgalmasan dolgoznak mellettünk és tudatosítjuk, hogy a munka szenvedély nélkül unalmas.

Néha csak lábat lógatunk a stégen, miközben a víz tükrében pajkosan kergetik egymást a nyári bárányfelhők. Néha csak megpihenünk feszített utunk alatt az őszi erdő levetett nedves illatozó lombjai között egy farönkön és néma csendben figyeljük, ahogy válaszokat susognak a kopasz ágak az ellibbenő szélben a fel nem tett kérdéseinkre.

Néha csak ketten vagyunk, észre sem vesszük, mi zajlik körülöttünk, csak az itt-és-most számít és az energia, ami áramlik köztünk és hálásak vagyunk, hogy ebben a térben mindent lehet.

Néha fulladok a tengeremben és jön a vakmerő Coaching, hogy kihúzzon belőle végtelen bátorsággal és biztonsággal, teli elfogadással, szenvedélyes érzelmekkel.

Ő a misztikus szerető, aki akkor van jelen, amikor szükségem van rá és úgy segít, ahogy nekem a legtisztábban szükségem van rá. Amennyit beleteszünk ebbe a végtelenül intim kapcsolatba, annyit vissza is kapunk egymástól. Néha többet, néha jobbat, de legtöbbször közelebb kerülünk saját igazi értékeinkhez és magabiztosabb, érzelmekkel telített legbelsőbb énünkhöz.

Valahogy így vagyunk együtt a Coaching és én. Szerelmesen, szenvedéllyel, olyan különleges minőségi kapcsolatban, mint még senkivel soha.